- A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges
Itt állott az egykori, legendás Rákóczi-fa, melynek kiszáradt maradványát sajnos néhány éve eltüntették az emlékparkból, így a park központi eleme, a magas, hatalmas fatörzs is eltűnt. (A helyén ma kerek virágágyás, mögötte a törzs kis darabja, két kis krómozott táblával.) Változtak az idők, a történelem, az ötvenes években Rákosi-fa (!), 1957 után, egészen a rendszerváltásig pedig Vöröskatonák emlékfája volt a neve. A fa köré az 1980-as évek elején komponált érdekes szoboregyüttest Kiss István: nonfiguratív kompozíciót, durván megmunkált kőtömbökből. A sok-sok kőfigura a hajdani hatalmas fa alatt gyülekező katonákat, harcosokat jelképezi. Az utóbbi években a két, festett acél (vörös, majd nemzetiszínű, illetve zöld) zászlót krómacél zászlóra cserélték, formáját azonban megőrizve. Korábban a fatörzsön rézdomborításos emléktábla volt, ma a zászlókon olvashatjuk a tudnivalókat: "Azokra a nógrádi hősökre emlékezve akik az / évszázadok során harcba indultak népünk / szabadságáért." Az 1960-as évekből származó fotók tanúsága szerint Kiss István kompozíciójának felállítását megelőzően is állt itt egy egyszerűbb emlékmű, amely a vöröskatonák emlékére készült (1919-ben visszafoglalták a csehszlovák intervenciós hadseregtől a környéket a vöröskatonák, akit érdekel, érdemes utánaolvasni).
Salgótarján
Füleki út
Magyarország
Friss hozzászólások
Én megtaláltam a…