- A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges
A Csatatéri Emléktemplom vagy más néven Fogadalmi templom építése páratlan nemzeti összefogással valósult meg. A kezdeményezők célja egy, a mohácsi csata hőseinek méltó emléket állító nemzeti emlékhely létesítése volt. Ennek tudható be, hogy az épület alapjaiban háromezer magyar község, ötvenkét város és huszonöt megyeháza udvarából felvett egy-egy kg-os emlékföld-csomagokat helyeztek el, jelezve ezzel nemzetünk összefogását. A bizánci stílusú katolikus templom építése 1929-ben kezdődött el.
Árkay Aladár (1868-1932) és Bertalan (1901-1975) mérnöki tehetségét dicséri az ország első betonhéjazatú építménye. Az íves oldalfalakat Árkayné Sztehlo Lili (1897-1959) művészi munkái, a középkori székesegyházakra emlékeztető – szenteket ábrázoló - impozáns üvegablakai díszítik.
A kupola nonfiguratív ábrákkal teli ablakai 1984-ben Michael Gaussling német üvegművész munkája nyomán készültek.
A templomban a régi a néphagyomány szerint egy, a XVI. századból származó Madonna-szobrot, az ún. Mohácsi Boldogasszony szobrát őrzik.
Árkayné Sztehlo Lili tervei alapján 1952 és 1956 között készültek el Kolbe Mihály (1907-1990) mohácsi festőművész kivitelezésében a templombelső legnagyobb művészi értékei közé tartozó mozaikképek.
Az épület jelenlegi állapotában is szemet gyönyörködtető, nemcsak Mohács, hanem egy kicsit nemzetünk jelképe is lett. 1989 óta műemlék. F: mohacs.hu (Szökőcs Béla)
Mohács Széchenyi tér
Magyarország
Friss hozzászólások
Én megtaláltam a…